Vezet a ritmus DVD
Megtörtént eseményeket dolgoz fel a 2006-ban megjelent Vezet a ritmus (Take the Lead) című zenés, táncos filmdráma, melynek főszereplője Antonio Banderas (Pierre Dulaine). Az utóbbi években egyre több táncos filmet van szerencsénk megtekinteni (Dirty Dancing 2, Honey, Hölgyválasz), melyek közül a Hölgyválasz után ismét itt egy újabb, a társastáncokról szóló darab.
Tánc tanulás, tánc tanítás, táncverseny, győzelem, szerelem. Röviden így is jellemezhetném a filmet, ami a megszokott klisékre éptítkezik és nem marad ki a forgatókönyvből a "végy egy latin macsót" aranyszabály sem. Szerencsére ettől jóval többről és mélyenszántó, aktuális problémákról szól. Ahogy a filmben is megfogalmazódik: mi értelme társastáncokat tanítani egy new york-i középiskola legrenitensebb diákjainak, amikor ők ha máshoz nem is, de pont a tánchoz értenek. Mi haszna származik ezeknek a fiataloknak a táncból, amikor otthon megélhetési- és családi gondok vannak és sokszor a túlélésről szól az élet. Ha megnézzük a filmet, még nem leszünk a "parkett ördöge" és nem biztos, hogy jó ötlet lenne a soron következő 10 tánc Magyar Bajnokságra benevezni, de nem is ez a cél. Inkább új értelmezést nyer a tánc és hogy miért is van szükségünk társastáncra.
A tánc egy lehetséges eszköz, de valójában arról szól, hogy valósítsuk meg álmainkat és legyenek céljaink az életben, melyekért képesek vagyunk küzdeni.
Pierre Dulaine kezdeményezését 120 new york-i középiskolában vezették be jó eredményekkel.
- Webappz's blog
- 6514 olvasás

elLwDe
- válasz
Submitted by qZSnUSn (nem ellenőrzött) on v, 2011-08-28 19:46.daxliyZ http://kthgwe.com/ CyFXUmS [url=http://xkssql.com/]CyFXUmS[/url]
- válasz
Submitted by viagra (nem ellenőrzött) on h, 2011-08-29 22:08.MRNTXJq http://vyqaav.com/ bnUvZMi [url=http://pryngv.com/]bnUvZMi[/url]
- válasz
Submitted by viagra (nem ellenőrzött) on k, 2011-08-30 11:36.Cdunjxp diflucan NjJoUz cialis kaufen cYZcTS Koop cialis hHrGYB
- válasz
Submitted by diflucan (nem ellenőrzött) on cs, 2011-09-01 22:02.DuJWBAcY kamagra 1432 levitra 3856 clomid billig 5803
- válasz
Submitted by kamagra (nem ellenőrzött) on p, 2011-09-02 15:49.EXFWuk Levitra >:-OOO aquista diflucan =-] viagra prijs 9400
- válasz
Submitted by Levitra (nem ellenőrzött) on p, 2011-09-02 22:27.nlYVHEEm auto insurance =-] payday loans %-[[[
- válasz
Submitted by auto insurance (nem ellenőrzött) on szo, 2011-09-03 00:17.LcZeyaf calculate car payment auto loans VrvNfO instant payday loans 8]]]
- válasz
Submitted by calculate car payment auto loans (nem ellenőrzött) on szo, 2011-09-03 22:13.qTftsVGF viagra %-[[[ buy cialis online oEszo
- válasz
Submitted by viagra (nem ellenőrzött) on v, 2011-09-04 01:13.SszEYJ viagra 5226 buy cialis >:-OOO
- válasz
Submitted by viagra (nem ellenőrzött) on h, 2011-09-05 19:04.ZpgkOD payday loans lRLnd auto finance ebay loans ldWHs payday loans uk ZLDIF
- válasz
Submitted by payday loans (nem ellenőrzött) on sze, 2011-09-07 13:40.UraCdA viagra 6576 levitra >:-OOO cialis ryomqT
- válasz
Submitted by viagra (nem ellenőrzött) on sze, 2011-09-07 20:31.PXsIbRAz same day payday loans 8]]] cash advance =-] free payday loans 2623
- válasz
Submitted by same day payday loans (nem ellenőrzött) on cs, 2011-09-08 19:52.RkiDYCzi Lasix EDsjcP viagra 2709 cialis 8]]]
- válasz
Submitted by Lasix (nem ellenőrzött) on p, 2011-09-09 22:40.CvlLLDF viagra aUpXPz kamagra BrLMsz viagra filmpjes TFDsq
- válasz
Submitted by viagra (nem ellenőrzött) on szo, 2011-09-10 13:16.TiNoDy low fee payday loans :-O auto loans SnCNq consolidate payday loans lGWcW
- válasz
Submitted by low fee payday loans (nem ellenőrzött) on szo, 2011-09-10 22:04.DWYPYh comprar zithromax :-O cialis pREkhU viagra filmpjes xVAZCA
- válasz
Submitted by comprar zithromax (nem ellenőrzött) on v, 2011-09-11 12:13.XKyjmlao generic viagra %-[[[ cialis reviews 8656 order viagra >:-[
- válasz
Submitted by generic viagra (nem ellenőrzött) on h, 2011-09-12 19:37.yZPyqGa Viagra bestellen :-O Viagra bestellen >:-OOO viagra ppLMd
- válasz
Submitted by Viagra bestellen (nem ellenőrzött) on k, 2011-09-13 09:59.eGQwSJjC cipro kopen >:]] Levitra >:]] buy diflucan 8428
- válasz
Submitted by cipro kopen (nem ellenőrzött) on k, 2011-09-13 19:24.yIFJdBTU cash online >:-OOO payday loans fHQZhW
- válasz
Submitted by cash online (nem ellenőrzött) on sze, 2011-09-14 22:40.vXyotnl generic Cialis oMFxNM viagra etfQht cialis vs viagra 5087
- válasz
Submitted by generic Cialis (nem ellenőrzött) on cs, 2011-09-15 17:31.vTZjYhkR viagra :-O compra cialis 8]]] levitra >:]] comprar viagra >:-[
- válasz
Submitted by viagra (nem ellenőrzött) on p, 2011-09-16 20:26.fKMelWm free payday loans OfOXv business cash advance %-[[[
- válasz
Submitted by free payday loans (nem ellenőrzött) on szo, 2011-09-17 10:25.tnlMVsya viagra uk :-O cialis 4484 cialis dagelijks 2400
- válasz
Submitted by viagra uk (nem ellenőrzött) on h, 2011-09-19 21:31.RoufWF buy cialis DdiqTX viagra 9934 Levitra pGzDr
- válasz
Submitted by buy cialis (nem ellenőrzött) on cs, 2011-09-22 22:04.pSHtVJXR viagra 8]]] viagra BFIOCb viagra voorschrift 3488
- válasz
Submitted by viagra (nem ellenőrzött) on p, 2011-09-23 20:32.VpJiwqGW faxless payday loans 8511 uk payday loans JFjAus
- válasz
Submitted by faxless payday loans (nem ellenőrzött) on szo, 2011-09-24 14:36.cXyTAny diflucan MoZSOd viagra >:-[ levitra online 8918 viagra 2010
- válasz
Submitted by diflucan (nem ellenőrzött) on szo, 2011-09-24 17:59.tnsdOMI levitra pil >:-OOO viagra 8]]] viagra :-O
- válasz
Submitted by levitra pil (nem ellenőrzött) on h, 2011-09-26 20:38.ZUGJsZ kamagra MXpgz cialis %-[[[ cialis bestellen 8]]]
- válasz
Submitted by kamagra (nem ellenőrzött) on cs, 2011-09-29 19:30.Jpcefnc viagra >:]] viagra online xjkYV cialis >:]]
- válasz
Submitted by viagra (nem ellenőrzött) on k, 2011-10-04 21:27.HhlZXLi cialis gcdsTc levitra kaufen 8]]] cialis fnbTXl
- válasz
Submitted by cialis (nem ellenőrzött) on cs, 2011-10-06 20:17.AxLMZPV cialis >:]] priligy ohne rezept >:-OOO acheter levitra %-[[[
- válasz
Submitted by cialis (nem ellenőrzött) on szo, 2011-10-08 11:58.zOCBRtRF cialis =-] viagra >:]] Levitra >:-[
- válasz
Submitted by cialis (nem ellenőrzött) on szo, 2011-10-08 15:32.WXXYKKY cash advance 9428 cash advance uk olKMUm
- válasz
Submitted by cash advance (nem ellenőrzött) on v, 2011-10-09 01:06.BiglTTPv payday loans zjUHK payday loans hIgSM
- válasz
Submitted by payday loans (nem ellenőrzött) on h, 2011-10-10 20:15.UdiShAET zithromax kIdjDg diflucan fzjxEi kamagra fkaUxO
- válasz
Submitted by zithromax (nem ellenőrzött) on k, 2011-10-11 18:36.FPDVAxT cialis >:-OOO cialis 5360 cialis 9697 cialis >:]]
- válasz
Submitted by cialis (nem ellenőrzött) on cs, 2011-10-13 21:53.vWkjjw payday loans 7783 cash advance 8293
- válasz
Submitted by payday loans (nem ellenőrzött) on k, 2011-10-18 02:25.WqNXEy generic deltasone iXIgA vibramycin online YeZRxA
- válasz
Submitted by generic deltasone (nem ellenőrzött) on k, 2011-10-18 07:25.OhuxgGMp Diflucan 6554 cialis >:-[ aquista cialis 1229
- válasz
Submitted by Diflucan (nem ellenőrzött) on k, 2011-10-18 21:01.yQYWdi free payday loans wFvhe payday loans 8702
- válasz
Submitted by free payday loans (nem ellenőrzött) on sze, 2011-10-19 22:02.fwTthAKk cialis UrxCZ Koop Viagra rxwLHp cialis pil EutvT
- válasz
Submitted by cialis (nem ellenőrzött) on p, 2011-10-21 20:51.TWFSdQ cialis hNUsOv viagra online 0518 levitra %-[[[
- válasz
Submitted by cialis (nem ellenőrzött) on k, 2011-10-25 09:28.drcOwCNi Cheap aleve 0215
- válasz
Submitted by Cheap aleve (nem ellenőrzött) on k, 2011-10-25 22:23.wFDlNZ Buy lanoxin 4814
- válasz
Submitted by Buy lanoxin (nem ellenőrzött) on sze, 2011-10-26 10:07.GJQAzwRz Buy inderal ZqTbo
- válasz
Submitted by Buy inderal (nem ellenőrzött) on sze, 2011-10-26 20:23.axqredj acheter augmentin 9788 acheter norvasc dfrNs comprare arava 3319 comprare zetia 6813 acheter purim KrcuY
- válasz
Submitted by acheter augmentin (nem ellenőrzött) on cs, 2011-11-03 23:44.xzpfarw
- válasz
Submitted by avwqrui (nem ellenőrzött) on p, 2011-11-04 13:14.Hozzászólás